Hegyi Gabriella
Depresszió
Valami furcsa zenét hallok, talán éneket? Vonz a lágy dallam, lassan közelebb megyek.
A dalból könny szökik, az ütembe sírás vegyül, léptem már remeg, lábam elgyengül.
Sírhantot látok, s mellette virágot. Ének szól hát ott... most már mellette állok.
Egyre hangosabb a siratóének, a sírba belenézek. Marja szívemet jeges rémület, a fejfán olvasom saját nevemet!
Emberek! Ez nem lehet! – kiáltanám, de csak tehetetlenül mozog a szám. Riadt szemem mikor körbetekint, segítséget kér, de senki sem segít.
|